Szeged, Szabadka – 2018
Zarándokút
Az előzmények
A meghirdetett szegedi-szabadkai zarándokút ötlete sokak fantáziáját megmozgatta: először 30 fős autóbuszt illetve szállást foglaltunk le, de ezt a számot fokozatosan emelnünk kellett, s a végén még az ötven főt is meghaladta a jelentkezők száma. Ez okozott némi bonyodalmat a szállás biztosításában, mert egy helyett végül három plusz egy épületben sikerült csak elhelyeznünk a részvevőket. A szervezők részéről ez persze sok izgalommal járt mind az előkészítés, mind a lebonyolítás terén. De azt hiszem megérte ezt a komplikációt felvállalni.
Augusztus 26-át írtunk. Ez a nap egy nyárvégi vasárnapnak tűnt akkor, amikor közösségünk vezetőségi nekilátott ennek a zarándokútnak a megszervezéséhez. Napokkal azelőtt, hogy útnak indultunk, a meteorológiai jelentésekből már egyértelművé vált, hogy egy esős hétvége áll előttünk.
Szokás szerint korán keltünk útra: a vasárnap reggeli imádkozást előre kellett hozni 7.15 órára, hogy nyolc órakor elindulhasson velünk az autóbusz. A gépkocsivezető az a Horváth József volt, aki mindannyiunk megelégedésére már elvitt (és szerencsésen visszahozott!) bennünket Olaszországba, Kassára, Prágába.
Szeged
A szegedi zsinagógához a megabeszélt időben érkeztünk. Ott 11.00 óra előtt dr. Ledniczky András, a helyi hitközség elnöke várta a társaságot (egy pillanatra feltűnt a helyi vallási vezető sziluettje is, de vele végül nem találkoztunk), s megkezdődött a magyar szakrális építészet egyik remekének, a szegedi zsinagógának a megtekintése.
Ennek annál inkább is aktualitása volt, mert a közelmúltban fejeződött be az épület külső homlokzatának felújítása. Ehhez a magyar állam igen jelentős, közel egymilliárd forintos pénzügyi segítséget nyújtott.
A templomlátogatásra igencsak felkészültünk, velünk volt két szakember: a közösség vallási vezetője. dr. Schöner Alfréd főrabbi, (aki rabbinikus pályájának első éveit éppen a Tisza parti városban töltötte, s azóta is többször járt itt különböző alkalmakkor), aki jól ismeri a zsinagóga múltját mind építészeti mind vallástörténeti szempontból. De velünk tartott nagy örömünkre közösségünk tagja, König Tamás építész tervező is, akinek irodáját bízták meg a zsinagóga felújítási munkáinak megtervezésével, műszaki ellenőrzésével. Így összességében nagyon szakszerű tájékoztatást kaptunk az épületről és az abban folyó vallási tevékenységről. Nem véletlen, hogy gyakran hangzott el Lőw Lipót és Baumhorn Lipót neve. Nélkülük a zsinagóga múltja és jelene nem lenne érthető.
Az épületről illetve annak felújításáról most nem írunk részletesen, hiszen a legutóbbi számunkban több oldalas tudósítást és sok színes fényképet találhatott az olvasó erről a témáról.
A zsinagóga kertjének megújulása is folyamatban van: az un. bibliai növények helyreállítása is a feladatok közé tartozik. Ugyanakkor hallottunk olyan megjegyzést a csoportban, hogy ez a munka még igencsak a kezdetén tart.
A zsinagógalátogatást rövid gyalogos városnézés követte. Ennek vezetését dr. Ledniczky András vállalta magára.Útközben megálltunk a Szegedi Tudományegyetem egyik-másik épületénél. Itt láthattuk többek között Szent-Györgyi Albert, Nóbel díjas magyar tudós szobrát, amint lejön az Egyetem lépcsőjén, valamint József Attilát, híres magyar költőnkét, akit eltanácsolt az „Egyetem fura-ura”. A híres szegedi Dómnál illetve az azt körülvevő Nemzeti Emlékcsarnok egyes szobrainál, reliefjeinél, a körbefutó árkádok alatt. Az 1930-ban létesített, azóta továbbfejlesztett Pantheon szobrai és domborművei a magyar történelem, irodalom, művészet és tudomány kiváló alakjait ábrázolják.
Szabadka
Csoportunk férfitagjai – nyilván sok hölggyel együtt- hétfőn reggel korán keltek, mert 6.45 órakor már a reggeli imára gyülekeztünk. Annál is inkább fontos volt, hogy minél többen legyünk, mert tóraolvasás is társult a szokásos sachrit imához. Nos, megnyugtató volt a helyzet: közel két minjánt kitett a jelenlévő urak száma.
A reggelit követően, miután a négy szállás helyszínéről összejött a társaság, útnak indultunk Szabadkára. Kicsit tartottunk a röszkei határtól, mivel nyáron a Magyarországon tömegesen áthaladó vendégmunkások be- és kiléptetése sokszor hosszú sorokat és így hosszú várakozást is előidéz, annál is inkább, mivel a szerbiai határátkelő az EU külső határa, s így a nem Eu-s országokból érkezőknél fokozott az ellenőrzés.
De szerencsénk volt, mert nem voltak sokan előttünk a határon, s mintegy ½ óra alatt már a túloldalon gurult az autóbuszunk. Nem ment persze minden ilyen simán, hiszen a szabadkai hitközség képviselőjével megbeszélt találkozó helyét nem találtuk meg olyan egyszerűen. De végül, többszöri telefonbeszélgetés után összetalálkoztunk, s megkezdődhetett a várva várt program.
A városi múzeumot, a városházát és a főteret szakavatott idegenvető mutatta be.
Elmondta, hogy a város ma három nyelvű: hivatalos nyelv a szerb, a horvát és a magyar is. Ők gyakran nem beszélik egymás nyelvét, s sok magyar elmegy a városból, jelentős számban Magyarországra.
Városi Múzeum
Az épületet Dömötör Miksa gyermekgyógyász megbízásából 1906-ban szecessziós stílusban a Vágó fivérek építették.
Az épület „aranykora” a Fenyves fivérek és Fenyves Lajos felesége, Geréb Klára grafikusművész nevéhez köthető. Ebben a házban működött a a Minerva Nyomda és a Bácsmegyei Napló, amelyet Fenyves Ferenc irányított.
Látogatásunkkor az un. állandó kiállításon korabeli bútorokat, festményeket, szobrokat láthattunk. Többek között Telcs Ede néhány szobrát, Eisenhut Ferenc realista festő néhány alkotását (portrék), Vojnich Oszkár korabeli, a XIX. század második felében készült fotóit állították ki.
A Városháza
1908 őszén vette kezdetét a legnagyobb szabadkai palota építése, s 1910 nyarára már az építési munkálatok befejezéséhez közeledtek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de tartották a kijelölt határidőt, s röpke két év alatt mintha a földből, úgy nőttek ki a városháza falai, a kupolák és a torony. „
1912. szeptember 15-e nagy nap Szabadka történetében: átadásra kerül végre a Városháza, a magyar szecesszió egyik legnagyobb remeke (érdemes megjegyezni, hogy a mai városháza épülete a város történetében a harmadik e célra épített épület).
Bármilyen hihetetlen, eredetileg Jakab Dezső és Komor Marcell terveiben barokk stílusú épület szerepelt, de lehet, hogy csak taktikai okokból, hogy az illetékesek jóváhagyják a tervet.
A felhasznált anyagok mind magyarok voltak: így a fa Erdélyből, a kerámia Pécsről érkezett.
Már az épület előtti téren lévő szökőkút is „szembetűnően magyar”: szép Zsolnay kút díszíti.
A városháza 150 fő befogadására alkalmas díszterme, amely a város politikai gyűléseinek otthona, szombatonként pedig esküvőknek ad otthont, építészeti szempontból egészen egyedi, igazi unikum.
Csodálatos, Róth Miksa műhelyéből származó üvegablakok díszítik: többek között Ferenc József, Mária Terézia, Hunyadi Mátyás, Werbőczi és II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi, Deák Ferenc, Kossuth Lajos egész alakos képével díszített üvegablakok láthatóak. S amit a helyi idegenvezető érdekességképpen hozzáfűzött: ezek az üvegablakok olyan technikával készültek, amely lehetővé teszi, hogy a képek csak nappal láthatóak, sötétedés után nem.
A padokat és a falborításokat Erdélyből származó fából készített székely motívumokkal díszítették.
A dísztermet 1991-ben, a város fennállásának 600. évfordulójára újították fel.
A lépcsőházban 14 vakablakon a polgármestereknek már nem maradt hely.
Főtér
A Főtér és környéke 1779-ben nyerte el mai formáját. Ünnepi alkalom volt, amikor szeptember 1-én Mária Terézia szabad királyi várossá nyilvánította a települést.
A hat korintoszi oszloppal díszített „Népszinház” 1853-ban épült, s kezdettől fogva kétnyelvű volt. Ennek következtében két, magyar és szerb állandó társulata volt. Játszott itt többek között Blaha Lujza, a Latabár család több tagja.
Az eredetileg kaszinónak készült épületben ma a városi könyvtár működik.
A főtérről indul a korzó. amelyen több középület, kávéházak, üzletek találhatók.
A városközpontban található a két nyelvű gimnázium is, amelyben Kosztolányi Dezső apja igazgatóként működött. Itt tanult maga a költő is, de eltanácsolták az iskolából. A gimnázium épülete előtti parkban áll Kosztolányi Dezső szobra.
A szabadkai hitközség
A városi séta után a hitközség épületébe érkeztünk, ahol a szabadkai hitközség irodavezetője Kovács Róbert adott rövid tájékoztatást tevékenységükről, életükről.
Ez a vallási közösség 1775-től létezik és működik. A II. világháború előtt kb. 6500 zsidó vallású polgár élt Szabadkán, akik közül csak 400 fő tért haza a koncentrációs táborokból. Ma mintegy 250 zsidó polgár él Szabadkán, akik közül a nagyünnepeken hatvanan járnak templomba. Sabeszre több tíz ember jön össze, de csak pénteken estére. Ekkor a hitközség épületében található kistemplomban imádkoznak. Saját kiadású imakönyvet használnak, amelyben az imák magyarul, héberül és szerb nyelven is megtalálhatóak. Az imádkozást Kovács úr vezeti, ő imádkozik elő.
A szabadkai zsinagóga
Talán az utazásunk egyik, ha nem a legnagyobb várakozással megelőzött látnivalójához érkeztünk a második nap délutánján. A várakozást az is fokozhatta, hogy az elmúlt hónapokban a hírközlő eszközökön gyakran beszéltek erről illetve mutatták ezt a zsinagógát, mivel sokéves felújítás után – a magyar állam három millió eurós támogatásával – ez év tavaszán adták át a kívül-belül megújult templomot.
Túl a művészeti értéken, az épület nagysága is monumentális. Vezetőnk, Kovács Róbertnek az elmondása szerint Európa második, a Dohány utcai zsinagóga után a legnagyobb zsidó templomáról van szó.
Talán nem közismert, hogy a szabadkai zsinagógai terveit Komor Marcell és Jakab Dezső a szegedi zsinagóga tervpályázatára készítette, de ott nem nyertek, így a két építész álma itt, Szabadkán valósulhatott meg.
A telket a geiger család ajándékozta a hitközségnek. Ezt megelőzően itt vágóhíd, csőszház, 4 osztályos iskola is működött. Az építés különleges technikát igényelt, mivel az épület homokos talajon épült meg.
A kupola külseje faszerkezetű, amelyet Zsolnay cserepek fednek.
A zsinagóga belsejében perzsa motívumok is találhatóak, amely ellentéte a gótikus stílusban épült templomokban található díszítéseknek. Ez utóbbiakban az ember kicsinek érzi magát.
A templom használt szimbólumok közül érdemes kiemelni a Éden ábrázolására használt matyó motívumokat.
Érdekesek a kandeláberek, amelyek 13 ágúak: ez a Teremtő 13 attributumát szimbolizálja.
A 10 parancsolatot tartalmazó kőtáblát pálmalevelekkel koronázták meg.
A szabadkai zsinagóga a világ egyik legjelentősebb szecessziós remeke.
A templom berendezése az eredeti formájában, de felújítva látható.
Látogatásunk végeztével még egy pont szerepelt a programunkban: szerettük volna felkeresni a zsidó temetőt, ahol számos híres közéleti személyiség nyugszik, s akik életműve ugyanúgy hozzátartozik a város történetéhez, ahogyan az épületek. Sajnos erre idő hiányában nem kerülhetett sor. Legközelebb élni kívánunk ezzel a lehetőséggel.
SZEGED – SZABADKA
A SZÁZADFORDULÓ TALÁN LEGSZEBB KÉT ZSINAGÓGÁJÁBAN JÁRTUNK
Zsinagógai körzetünk, a Csáki vezetősége többször szervezett már kétnapos város- és zsinagóganéző kirándulásokat különböző településekre. Ezúttal, augusztus végén, a fenti gyönyörűséget és szabadkai párját céloztuk meg. Mint jellemzően más alkalmakkor, ezúttal is egy busznyi társunk volt a résztvevő. A busz persze tele volt, az időjárás kiváló.
Szegeden kezdtünk.
… A szegedi zsinagóga a magyarországi zsinagógaépületek közül a legkiválóbb, egy műfaj hosszú fejlődéstörténetének csúcspontja, a magyar-zsidó törekvések építészeti kifejezése. Építésze a kor jellemző térformáló szerkezeteit nagyszabású módon használta, s helyet teremtett a társművészeteknek részmondandójuk kifejtéséhez. A szegedi zsinagóga belső terének színkompozíciója, a benne alkalmazott szövegek és ábrázolások az épületet összművészeti alkotássá emelik…
Ezek Dávid Ferenc szavai, melyeket az épület rehabilitációjához általunk készített tervanyag történeti dokumentációjában, annak művészettörténészeként írt.
A ház felújítása zajlik, bár maga az építkezés – a szükséges anyagiak hiányában – nehezen indult. Mindenesetre a munka most eljutott odáig, hogy legalább kívülről az eredeti-új állapotot csodálhatjuk. Az épület körüli kert újra-alakítása is beindult, reméljünk, hogy hamarosan a belsőre is sor kerül majd. (A belső tér még jelenlegi állapotában is gyönyörű, de van mit tenni vele.)
A szegedi „Új” zsinagóga tervezésére 1899-ben írtak ki pályázatot. Azért „Új” zsinagógára, mert – ugyan volt „régi” is – a századforduló táján hirtelen megnőtt zsidó lakosság számára ez már kicsi volt, és megjelenésében a településsel, a városi lakossággal való viszonyát, az elismertséget, a jó kapcsolatot, az immár kialakult elismertséget még nem érzékeltette, nem látszott „fontos középületnek”. Ez a ház most már „fontos középület”. Lednitzky András, a helyi hitközség elnöke vezetett minket, ismertette az épület történetét és mai használatát is. (A rendszeres hitéleten kívül nagyon sok kulturális program zajlik benne.)
A tervpályázatot Baumhorn Lipót nyerte meg, a ház 1900. és 1903. között meg is épült. Az ezt, a – legszebbnek tartott – zsinagógát is tervező építész rengeteg, huszonegy egyéb zsinagógát is tervezett. Az 1860-ban Kisbéren született Baumhorn kora egybeesett a magyar zsidóság emancipációjával, a magyar zsidó polgár, a Gründerzeit addig soha nem látott gazdasági boomjával (amely zsidóság nemcsak megrendelője, de finanszírozója is a zsidó templomoknak), tágabb értelemben a magyar zsidóság asszimilációjával, amely soha nem sejtett lehetőséget teremtett az évszázados diszkrimináció és elnyomatás után. Feltűnő a zsinagóga keresztény templomszerűsége, mely a lendületes, korabeli szónoki fordulatokkal megtűzdelt rabbi-szentbeszéd építészeti megfelelője. Az épület majdnem felekezet-semleges. Ezt ellensúlyozza a zsinagóga „létrehozója, Löw Immánuel rabbi ikonográfiája, mely növény-ábrázolásaival a dob tizenkét festett üvegablakának alapjául is szolgál. A „növény-ábrázolás” valódi növényekhez is kapcsolódott, hiszen a tudós rabbi botanikus is volt, ő hozta létre a bibliai növényeket „élőben” bemutató kertet is.
A szegedi zsinagóga külsőjén neoromán, neogótikus elemek keverednek a jellegzetesen Lechneres nyerstégla-kő kombinációval. A Lechner Ödön formái mellett való kiállás egyben a magyarságot is hangsúlyozza, de sokkal enyhébb mértékben, mint a lechneri formanyelvnek inkább népi elemeit kiemelő szabadkai zsinagóga.
Szabadka
Tehát immár a szabadkai zsinagóga. Keletkezése „egyszerű”. A fenti, a szegedi zsinagógára kiírt tervpályázatot nem nyerte meg, de díjat kapott a Komor Marcell – Jakab Dezső építészpáros. (Külön érdekesség, hogy – mint a zsűri egyik tagja – Lechner ezt állítólag a nyertesnél jobban szerette.) A szabadkai hitközség elöljárói szerették terveiket, ezt – némileg a helyszínhez igazítva – építtették meg.
Komor-Jakab építészek több középületet terveztek később Nagyváradon, Pozsonyban, Marosvásárhelyen és Budapesten is, de ez tekinthető első közös munkájuknak. A ház és a város építészetének kapcsolatában szinte „különleges”, hogy itt nem a zsinagóga vette át a környezet formanyelvét, hanem a zsinagóga hozta a városba a magyar szecessziót. „A szabadkai zsinagóga szerepe a városképben – építőinek társadalmi helyzetével összhangban – specifikus: kifejezi az erős és öntudatos közösség jelenlétét a városban, azaz hirdeti az emancipációt, ugyanakkor beilleszkedik környezetébe úgy, hogy elkerülje a teljes asszimilációt és az identitás elvesztését.” (K. R.)
Jakab Dezső és Komor Marcell – Lechner más követőihez hasonlóan – a népművészet felé (is) fordult. A hullámos vonalvezetésű nyerstégla szalagpárkány, a világos és egyszerű tömegformálás, a felületi díszek és a népi elemek igen gazdagon és „izgalmasan”, együttesen jelennek meg.
Írásom elején egy értő művészettörténész mondatait idéztem, most egy másik történész, a zsinagógákkal legtöbbet foglalkozó, azokat elemző, rendszerező és az egész világon tanító Klein Rudolf „A zsinagógák Magyarországon 1782-1918.” című könyvéből pontosan citálom a végén. Írása – a létszámnövekedésen túl is – indokolja az immár ilyen reprezentatív zsinagógaépületek keletkezését: „… A felvilágosodás eszméjétől fűtve a reformzsidóság a felvilágosodás utáni diaszpórában látta a messianizmus beteljesülését, lemondott a Szentföldre való visszatérésről és ott Salamon templomának újbóli felépítéséről. A jelen lakóhely lett a végső beteljesülés megtestesülése, ami igazolttá tette itt is a bizánci templomforma felidézését ott, ahol anyagi és az erkölcsi sikereik felbátorították őket erre, ahol többé-kevésbé békességben éltek a helyi lakossággal. … (A folytonos zsinagógafejlődési vonal Bizáncon át vezet, és bizonyos gyakori formai analógiák miatt is igazolt ezt a zsinagóga-típust Bizánccal összekötni.) …”
Visszaindulásunk előtt – már a busznál – közösen énekeltük el a „Szól a kakas már” című dalt, melynek utolsó sora a jeruzsálemi templom felépülésének reményét, a beteljesedést fejezi ki. Ezen utolsó sor és az előbbi idézet „mondanivalója” között nem érzek ellentmondást. Mindkettő az örömről, a „jövő”, illetve az akkor jellemzően valóban élvezetes „jelen” öröméről szól. Kirándulásunkon a századfordulós „múlt” talán legszebb két zsinagógájában jártunk, melyek a „jelenben” is legszebbek közül valók.
Menjünk kirándulni máskor is, sokszor.
2018. október
Kőnig Tamás DLA
építész
Az íráshoz felhasznált anyagok:
- Dávid Ferenc: A szegedi zsinagóga művészettörténeti helye
- Gazda Anikó és mások: Magyarországi zsinagógák
- Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782-1918.
- A Szegedi Zsinagóga rehabilitációjának tervanyaga (Kőnig és Wagner Építészek Kft.)